A három nagy munkáltatói szervezet (CGPME, Medef és UPA) felhívására a szervezők szerint Párizsban 6 ezren, Toulouse-ban 4 ezren vettek részt a tiltakozó megmozduláson. A rendőrség a fővárosban ezerre becsülte a résztvevők számát.
A sípokkal, petárdákkal és megafonokkal felszerelt vállalkozók Párizsban a gazdasági minisztérium elé vonultak, és az intézményt védő kerítést szerelemlakatokkal rakták tele, Toulouse-ban a prefektust díszítették fel azokkal.
“Adók, járulékok, áfa, most már elég volt!”, “Lelakatolt vállalkozások, szabadítsátok fel őket!”, “Nem sikerült megértetni magunkat, most hallatjuk a hangunkat” – skandálta a hangosbemondókban a tömeg, amelyet a szervezők arra kérnek, hogy legalább egy hétig vegyenek részt a “francia gazdaság lakatjainak felnyitásában”.
A szervezők november közepén megjelent közleményükben elítélték azt “a politikát, amely a járulékok, az akadályoztatások, az adók és a büntetések sorozataival fokozatosan megfojtotta a vállalkozásokat, méretüktől függetlenül”.
“A nehéz gazdasági helyzettel szemben a vállalkozók kimerültek és kínlódnak” – mondta Jean-Eudes du Mesnil, a kis és középvállalkozók konföderációjának (CPGME) vezetője.
“Össze-vissza születnek a törvények, ráadásul mindig rossz irányban. Rengeteg az adminisztratív akadályoztatás. A munkahetem felét adminisztrálással töltöm” – mondta a vízvezeték-szerelő Nicolas, aki 1998 óta egyedül dolgozik, mert túl sokba kerülne alkalmazottakat foglalkoztatni.
Pénteken hozták nyilvánosságra Párizsban azt a francia és a német gazdasági miniszter kérésére készült tanulmányt, amelyben neves közgazdászok sürgős és konkrét reformokat sürgetnek Franciaországban, mindenekelőtt a munkaerőpiac rugalmasabbá tételével. A szakértők szerint a “rugbiztonság (rugalmasság + biztonság) modelljét kellene alkalmazni, valamint a német szociális partnerek pragmatizmusát kellene magáévá tenni, hogy a vállalatokon belül egyszerűbbé váljon a munkaidő kialakítása, a dolgozókat pedig rövid, határozott időre szóló szerződések helyett határozatlan idejű szerződéssel kellene foglalkoztatni, hogy az elbocsátások költségei és ideje kiszámíthatóbb legyen.
Az Európai Bizottság egyébként szintén pénteken adott haladékot jövő márciusig Párizsnak arra, hogy megtegye a szükséges lépéseket annak elkerülése érdekében, hogy jövőre ne sértse meg a stabilitási és növekedési paktumban lefektetett fiskális előírásokat. Ellenkező esetben a 4,2 milliárd eurós szankció politikailag megalázóan érintené a már most is népszerűtlen Francois Hollande államfőt és kormányát. A brüsszeli figyelmeztetést ráadásul Hollande volt pénzügyminisztere, Pierre Moscovici gazdasági és költségvetési biztos írta alá.
A további erőfeszítéseket a deficit csökkentése érdekében december 10-én ismerteti Emmanuel Macron gazdasági miniszter, aki a szakszervezetekkel és a munkáltatói szervezetekkel is tárgyal a munkaerőpiac szabályainak átalakításáról. A munkanélküliség rövid stagnálás után ismét emelkedésnek indult, több mint tíz százalékos, az októberben regisztrált a 3,4 millió álláskereső rekordnak számít.
Miközben a felmérések szerint a franciák többsége elfogadja, hogy a francia szociális modell megőrzése érdekében szükség van jelentős reformokra, Macronnak jelentős érdekcsoportok ellenállására kell majd számítani. A vállalkozókat megelőzően az elmúlt hónapokban már a közjegyzők, a végelszámolók, a gyógyszerészek és az orvosok is utcára vonultak, akik az ellen tiltakoztak, hogy a versenyképesség javítása érdekében tett liberalizációs javaslatokkal bizonyos területeken a kormány megszüntetné az egyes foglalkozási ágak monopóliumait.
(MTI)