Dédanyám szép öregasszony volt. Olyan szép, akiben még halálakor is gyönyörködhetett az Isten, hogy lám, micsoda tüneményes embert teremtettem. Az én dédnagymamám még haragosan és is szép volt; bárcsak megadatna, hogy ma is megcsókoljam dolgos kezét.

Igenis azt gondolom, hogy egy nő még akkor is lehet szép, ha már ráncok szabdalják az arcát. Mert a lelkének fénye átvilágít a ráncokon. Mert akkor is tiszteljük benne az életet adó anyát, a családi tűzhely melegét őrző, mindennap erőn felül teljesítő csodalényt, ha már eljárt fölötte az idő.

Épp ezért nem jönnek tollamra a szavak, pedig napok óta egy haragos öregasszonyt kell néznem, minden tévécsatornán. Egy magából kifordult vénasszonyt, aki gyalázza és elhazudja mindazt, ami fontos nekem, a magyarságomat és az igazamat. Pocskondiázó jelzőket kellene most keresgélnem, de csak sajnálni tudom ezt a szánalmas múmiát, a gyűlölet és békétlenség élharcosát.

Inkább felétek fordulok, narancsos fiatal demokraták, és tőletek kérdezem: Hogyan lehetséges az, hogy Heller Ágnes a legnagyobb európai plénum előtt mocskolhatja a hazámat? Hogyan lehetséges az, hogy a legbűzösebb hazugságokat eregetheti bele a légtérbe, és nektek ehhez szavatok sincs? Hát miféle magyarok vagytok ti, narancsos fiatal demokraták?

Négy és fél év telt el a gyászos események óta, és ti már lassan egy éve vagytok hatalmon, de még ma is azt kell megélnünk, hogy undorító patkányok tagadhatják le a napot az égről, nemzetárulók kérdezhetnek vissza cinikusan, főbűnösök járhatnak-kelhetnek köztünk kitüntetéssel a mellükön, hazug tetvek viselhetik büszkén fővárosunk díszpolgári címét, nektek meg ehhez egy szavatok sincs.

Mert nincsen szavatok. És engem nem érdekelnek a csak nyomokban létező elszámoltatási kedvetek előtt tornyosuló nehézségek, nem érdekelnek a kifogásaitok, mert engem csak egy érdekel: lesz végre számonkérés vagy nem? Erre adjatok választ, őszintét és egyenest, ami számotokra dupla nehézséggel bír, mert a kérdéseinkre csupán kétféle választ nem bírtok adni, őszintét és egyenest, de most már itt van az idő, hogy nektek is színt kell vallanotok.

Gyalázat történt-e 2006 őszén? Elmoshatja-e az idő? Megúszhatják-e a bűnösök? Asszisztáltok-e hozzá? Meddig folytatjátok még ezt az időhúzó látszat-tevékenykedést? Miért gondoljátok, hogy a magyar mindig, mindent elfelejt? Miért gondoljátok, hogy a társadalom ítélőszéke felment majd titeket a kötelezettségeitek alól?

Hitem szerint legkésőbb három év múlva választ kapunk a kérdésekre…

Szebb Jenő