“A magyar publicisztikának és zsurnalisztikának lenne egyik legnemesebb feladata, hogy ezt az öntudat alatt lappangó új közszellemet a nemzet lelkéből az öntudat világosságára pattantsa, vezesse és irányítsa. Én az iskola révén különösen két vezéreszmét igyekszem az új nemzedékbe belevinni: az erkölcsi alapokon nyugvó nacionalizmust és a gazdasági termékenység gondolatát.” (Klebelsberg Kunó: A Magyar neonacionalizmus – 1928. január 1.)

Minden nép törekszik nemzete fennmaradását minél hosszabb időre biztosítani. Ennek érdekében őrzi hagyományait, védi földjét és nemzeti kincseit, ápolja anyanyelvét, e szerint neveli ifjúságát, saját kultúrája kincseit terjeszti a rádióban, tévében, törvényeivel pedig a népesség növekedését serkenti, erőteljesen védi a hazájában megtermelt javak helyi fogyasztását, és a felesleg exportálását.

Egy nép akkor marad meg, ha a fent felsoroltak védelmét megfelelően látja el. Hazánkban hosszú évtizedek múltak el a magyar érdekek védelme nélkül. Nem szégyen azoktól a népektől tanulni, akik jobban védelmezik nemzeti létüket, mint mi.

Nemzeti értékeink megismertetésének és szeretetükre nevelésének legfőbb helyszíne az iskola. Magyarságunkra és kiválóságunkra büszke ifjúságot kell nevelnünk, és ők a következő nemzedéket már megfelelő szellemiségre fogják nevelni.

Ma itt ahhoz sem hasonló a helyzet, amilyennek 1928-ban Teleki Pál ítélte: “Hazafiságunk külsőséges szimbólumokra sorvadt. De ezeket azután annyit ünnepeljük, lobogtatjuk, zengjük, hogy profanizáljuk őket, tartalmukra már nem is gondolunk, és egy perccel a Himnusz eléneklése után újra kozmopoliták vagyunk.”

Jobbik Magyarországért Mozgalom
Kulturális és Oktatási Kabinet