A 17 kilométer hosszú belső-erdélyi útszakaszon négy viadukt is található, így a szerződés értéke eléri a 687,5 millió lejt (155 millió euró). A kiírás szerint a majdani kivitelezőnek hat hónap áll rendelkezésére megtervezni az utat, az építkezésre pedig egy év – írta a Mediafax hírügynökség.
Az út építésének költségeit román állami költségvetésből finanszírozzák. A cégeknek május 6-ig kell benyújtaniuk ajánlatukat.
Az év elején jelentették be azoknak a konzorciumoknak a nevét, amelyek megépítik az észak-erdélyi autópálya Aranyosgyéres (Campia Turzii) és Marosvásárhely (Targu Mures) közötti öt szakaszát. Ezek hossza összesen 56,5 kilométer.
Jelenleg építés alatt áll a Gyalu (Gilau) és Magyarnádas közötti mintegy 8,7 kilométeres szakasz is, amely lehetővé teszi, hogy a Szatmárnémeti-Kolozsvár országútról is fel lehessen jutni az autópályára.
Az észak-erdélyi autópályán jelenleg 52 kilométeren lehet közlekedni a Kolozs megyei Aranyosgyéres és Gyalu között. Amennyiben megépülnek a Marosvásárhely-Aranyosgyéres, a Gyalu és Magyarnádas, valamint a Magyarnádas és Nádasszentmihály szakaszok is, akkor összesen mintegy 135 kilométeren lehet közlekedni. Az észak-erdélyi autópálya eredeti hosszát 415 kilométerre tervezték a Bors és Brassó (Brasov) közötti nyomvonalon.
Ennek megépítésére a román hatóságok 2003-ban kötöttek szerződést az amerikai Bechtel vállalattal, de miután több mint 10 év alatt csak 52 kilométer épült meg, Bukarest 2013-ban felbontotta a szerződést az amerikaiakkal.
(MTI)