Banki tapasztalatok szerint az utóbbi időkben elszaporodtak az olyan csalások, amelynek során az elkövetők a saját számlájukra térítenek el másnak szánt átutalásokat.

Jellemzően olyan vállalkozásokat, intézményeket károsítanak meg így, amelyek rendszeresen fizetnek egy üzleti partnerüknek nagyobb összegeket. A megbízást kapó pénzintézetnek nincs lehetősége arra, hogy ellenőrizze, vajon a kedvezményezettként megjelölt ügyfél rendelkezik-e azzal a számlaszámmal, amelyet a pénz átutalását kérő a megbízásban megad.

Az enpenzem.hu szerint még a tévesen beírt számlaszám esetén sem olcsó a korábbi megbízás visszahívása, amihez ráadásul minden esetben kell a kedvezményezett hozzájárulása is. A portál összesítése szerint ráadásul az ilyen tranzakciónak díja is van: a K&H közel 6600 forintot, a Citibank 5300, az MKB pedig 4500-at számít fel ilyen esetekben. Az Ersténél 3171 forint a díj, míg az FHB-nál 2640 forint. Drága lenne az OTP díjtétele is, ám a közel 5500 forintos díjat jelenleg a bank akciósan elengedi. A CIB kondíciós listáján ez a díj nulla forinttal fut.

A visszaélők magukat a partner cég képviselőjének adják ki, és – hamisan – arról tájékoztatják a fizetésre kötelezett vállalkozást, intézményt, hogy a kedvezményezett számlaszáma megváltozott, új számlaszámként pedig a saját számlaszámukat adják meg. A megtévesztett vállalkozás, intézmény által átutalt összegeket gyorsan továbbutalják – rendszerint külföldre.

A csalási esetek megelőzéséhez és kiszűréséhez szükséges a számlatulajdonos ügyfelek fokozott körültekintése és aktív közreműködése. Ezért a Magyar Bankszövetség azt javasolja, hogy a számlatulajdonosok a velük kapcsolatban álló üzleti partnertől érkező, bankszámlaszám változásra vonatkozó értesítést kezeljék fokozott óvatossággal, és tartalmát ellenőrizzék a közléstől eltérő csatornán is, lehetőleg a megszokott kapcsolattartón keresztül, illetve a partner egyéb publikus adatközléseiben.

Amennyiben bárki hasonló visszaélési kísérletet észlel, illetve ilyen jellegű csalás áldozatául esik, érdemes azonnal értesíteni számlavezető bankját, valamint a rendőrséget.

Az eseti átutalásoknál mindenképpen érdemes többször is ellenőrizni, jó számot írtunk-e be. Nem árt nagyon résen lenni a külön közölt (esetleg – mint példánkban – a telefonon utólag módosítani kívánt) számlaszámok esetében.

kosarmagazin.hu