A Hír TV szerdán közölt egy videoriportot arról, hogy Szávay István a párt egyik tisztújító kongresszusán párttársai előtt azt állította: az előző nap lezsidózott, majd megütött egy nőt egy budapesti szórakozóhelyen, miután az azt mondta, hogy nácibűz van. A politikus megerősítette a hangfelvétel valódiságát, de hozzátette, hogy a beszélgetés során később világossá tette, hogy csak viccelt. Az ellenzéki politikus az ügy miatt lemondott országgyűlési jegyzői és a Jobbikban betöltött frakcióvezető-helyettesi tisztségéről.    Hétfői bejegyzésében Szávay István azt közölte: a parlamenti megbízatásairól lemondással “arányos felelősséget” vállalt mindazért, “ami egy fél évvel ezelőtti, titokban rögzített magánbeszélgetésen elhangzott”.     Egyedül a Jobbik méltó és alkalmas a fideszes pártállam megdöntésére és Magyarország kormányzására, ennek megvalósulását nem kívánom hátráltatni. Alapítóként tizenöt éve vagyok közösségünk tagja, amely iránt felelősséget érezve le kívánok mondani országgyűlési képviselői megbízatásomról is – írta Szávay István.    Hozzátette, a továbbiakban is egy szabad, élhető és büszke Magyarországért küzd majd, de már nem képviselőként. A mandátumomat pedig vissza szeretném adni annak a közösségnek, amelynek bizalmából azt megkaptam, és akik felé hálával tartozom az elmúlt másfél évtizedért – tette hozzá.
(MTI)