Vona Gábor csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján arra reagált, hogy a Civil Összefogás Fórum (CÖF) felelőtlennek és megalapozatlannak nevezte a bérunióra vonatkozó kezdeményezést. A pártelnök december 18-án jelentette be, hogy a Jobbik európai polgári kezdeményezést indít annak érdekében, hogy a bérkiegyenlítés megjelenjen az uniós alapelvek sorában.
Vona Gábor a sajtótájékoztatón azt mondta, jobban örült volna, ha a kormánypárt közvetlenül válaszol.
Megjegyezte: senki nem beszélt arról, hogy az egyenlő munkáért egyenlő bér elvét egyik napról a másikra meg lehetne valósítani, ez annál komplexebb kérdés. Hozzátette, hogy Magyarország 12 éves uniós tagsága alatt a nyugati és keleti bérszínvonal nem közeledett, miközben az árszínvonal kiegyenlítődött. Ezt az időszakot “kidobott időnek” nevezte és bírálta, hogy a kérdést egyetlen magyar miniszterelnök sem tette szóvá az unióban.
Az ellenzéki politikus a termelékenységgel kapcsolatban azt vetette fel, hogy miért kap eltérő fizetést az ugyanazon multicégnél dolgozó ember Magyarországon és Nyugat-Európában.
Vona Gábor értékelése szerint az EU nem egy egyre igazságosabb közösség, hanem abürokraták és a multinacionális tőke közössége. Nem politikai, hanem szociális unióra van szükség és egy ilyenért a Jobbik szívesen küzd – jelentette ki.
A Jobbik elnöke közölte azt is, hogy az európai polgári kezdeményezés regionális összefogást igényel, a következő hetek feladatának tartja ennek létrehozását és az egymillió aláírás összegyűjtésének megkezdését.
A politikust kérdezték arról, hogy a Századvég a Jobbik szavazótáborának csökkenését mérte 2016-ban. Azt felelte, az ilyen közvélemény-kutatások valóságalapja megroggyant, fenntartásokkal kezeli azokat.
Megkérdezték az államfőjelölésről is, amire azt válaszolta, pártja elnöksége jövő héten foglalkozik a kérdéssel, de sem Majtényi László, sem Áder János jelölésében nem tudnak partnerek lenni. Jelezte, továbbra is a közvetlen elnökválasztás hívei.
(MTI)