Rogán Antal és Babák Mihály jegyzi azt a fideszes javaslatot, amely értelmében 250 ezer eurónyi (kb. 70 millió forint) államkötvény vásárlásával valaki magyar állampolgárságot kapna.

A javaslattevők ezzel – elmondásuk szerint – főképpen kínai befektetőket akarnak Magyarországra csábítani, mélyebben bevonni őket a gazdaságba, egyúttal így finanszírozni az államadósságból fakadó terheinket.

A javaslat nyilvánvalóan nem fog tömegével idecsábítani kínaiakat, másrészt az adósságcsapdából sem fog bennünket kiragadni, de nem ez a probléma vele. Ami felháborító, az az elv. Eszerint ugyanis a magyar állampolgárság árucikk, amely jó pénzért megvehető, ha esetleg még rosszabb lesz a helyzet (amire sajnos komoly az esély), akkor pedig majd lejjebb mennek az árfolyamok. Ez olyan ajtót nyitna ki, amely mögé felelős politikus nem akarhat bepillantani. Az állampolgárság nem tehető fogyasztási cikké, még akkor sem ha elvileg pozitív célból teszi valaki. Kínával fontosak a jó gazdasági kapcsolatok, de nem ilyen áron.

A leghatározottabban tiltakozom, hogy akármilyen ország polgára, akár kínai, akár német, akár orosz, akár török, akár zsidó, pénzért állampolgárságot szerezhessen. Az elmúlt huszonkét évben eladták a kormányaink a saját piacunkat, a gazdasági kapacitásainkat, gyárainkat, üzemeinket, nemsokára el akarják adni a földünket, aztán már az állampolgárságunkat is? Mi lesz a vége? Majd bennünket, magyar embereket ad el a kormány egyenként rabszolgának cserébe egy kis hitelért?

Vona Gábor – vonagabor.hu

1351630980