A Fidesz, az MSZP és az LMP együtt követi el Paks ügyében és az orosz kérdésben a külpolitikai felelőtlenség csimborasszóját. Vona Gábor beolvasott a parlamentben az országot tönkretevő politikusbűnözőknek. A medve nem játék.

A parlamentben semmilyen kockázattal nem járt volna az egyébként is támogatott paksi bővítés megtárgyalása. Minden józan gondolkodású ember és szakértő egyetért az elképzeléssel, Orbán mégis a kampányhisztéria részévé tette az egyébként energetikai kérdést – kezdte beszédét a pártelnök. Mosolygás helyett a vitába kellene "beleállni" – utalt a komoly témát gyerekes derültséggel fogadó fideszesekre. A kérdés ráadásul az orosz-magyar viszony szempontjából kulcsfontosságú.

Az LMP következetesen képviseli az ügyben a magyarellenes álláspontot, próbálja azt a képet láttatni, mintha hazánkban atomenergia-ellenes lenne a közhangulat.

Az MSZP-nek, ha az atomenergiával, vagy az oroszokkal van problémája, miért nem mondták el azt az elmúlt 10 évben? – tette fel a költői kérdést. A szocionisták közben szintén csak röhögni tudtak a számukra igen kínos kérdésen. Természetesen egy kis "nácizás" is becsúszott az Országgyűlés épületébe egyáltalán nem való közönséges viselkedésük megkoronázásaként. A szocik látványosan nem bírtak magukkal, ez persze egyáltalán nem zavarta a "rendbontásokra" máskor oly kényes Kövér Lászlót. Néha követelhetne azért Szanyiéktól némi józanságot…

Vona szerint Magyarországon az "üléspont határozza meg az álláspontot": a pártok ellenzékben oroszellenesek, kormányon hirtelen oroszbaráttá válnak – utalt Vona arra a nem elhanyagolható részletre, hogy korábban pont a vörösök utódai akarták tető alá hozni ugyanezt a paksi projektet, természetesen a narancsosok akkori felháborodása és hazaárulózása mellett.

A medve nem játék, az orosz-magyar viszony kulcsfontosságú országunk számára – mondta a nemzeti ellenzék vezére, majd feltette a szintén költői kérdést: miért nem féltették Magyarország szuverenitását a magyar földdel kapcsolatban, az Európai Unió gyarmatosítását illetően, vagy Simon Peresz országhódító kijelentése kapcsán?
Akkor nem volt fontos Magyarország szuverenitása?

Mi nem csak a kormányt szeretnénk leváltani, hanem az egész 24 évet egészében. Az MSZP 12 évet, a Fidesz 8 évet kapott, meg lehet nézni, hol tart az ország. 24 év után a 24. órában vagyunk – mondta a Jobbik elnöke.

Az elszámoltatás az elmúlt 24 év legnagyobb adóssága, de mivel holló a hollónak nem vájja ki a szemét, a történelmi feladat a Jobbikra hárul, zárult Vona Gábor beszéde.

Kuruc.info nyomán