Mielőtt valaki egy évadnyitó beszéd megtartására vállalkozik, érdemes megvizsgálni, hogy amit mondani akar, az értékesebb-e, mint a csend, amelyet megtör. Különösképpen azután, hogy mára az évértékelők tartása divattá vált a közéletben. Én szándékosan nem évértékelőre, hanem évadnyitó beszédre készültem, több ok miatt is. Egyrészt nem az elmúlt évet, hanem az elmúlt időszak folyamatait kívánom értékelni. Másrészt nem pusztán a múltról, hanem a jövőről, a reményeink szerinti szebb jövőről is szólni szeretnék. Végül, mivel a szocialisták elnöke is tartott már évértékelőt, talán a jelenlévők megbocsátanak, ha úgy gondolom, férges almába én inkább nem harapok. Nos, ennyit szerettem volna tisztázásképpen mondani magáról a műfajról.

A tartalomra rátérve: a rendelkezésemre álló időben három témát szeretnék kibontani. Elsőként a jelenlegi hazai és nemzetközi környezetben igyekszem megrajzolni a Jobbik helyét és szerepét. Aztán választ akarok adni aktuális, a mindennapokat uraló kérdésekre. Végül beszélni kívánok a jövő azon legfontosabb problémáiról, hazánk hármas csapdahelyzetéről, amelyekre a magyar politika az elmúlt évtizedekben nem, hogy megoldást nem talált, de még felvetni sem merte azokat. Ebből fakad, hogy a hazai közélet szereplői közül lehetetlen választani jövőképük alapján, merthogy a pártoknak egyszerűen nincs jövőképük. Félnek, menekülnek a jövő elől. Míg nekünk egy szebb korszak reménye a jövő, addig számukra a felgyülemlett hazugságaik lelepleződésétől való rettegés. Jövőkép nélkül pedig ide-oda bolyonganak, tüneti megoldásokkal próbálkoznak, kerülik a szembenézést a valósággal. Egyik hazugságból a másikba menekülnek. Pedig régi igazság, hogy a hajónak, amelyik nem tudja, melyik kikötőbe tart, annak nincs kedvező széljárás. Mi tudjuk, honnan jövünk, és azt is, hová tartunk. És bátrak is vagyunk, mert az igazság szabaddá tesz.

Az elmúlt években zászlónkra tűztük azt, amire a magyar emberek legjobban vágytak: azt, hogy érjen véget az elmúlt 20 év. Az a húsz év, amely egy hazugságra épülő rendszert váltott fel, de nem az igazságra cserélte, hanem egy újabb hazugságra. Az a húsz év, amely egy megnyomorított társadalmat újra, most már a végletekig kifosztott. Az a húsz év, amely egy szétlopott országnak a maradékait is elszórta. Az a húsz év, amely egy erkölcsileg megroggyant népet még inkább a sárba taposott. Az a húsz év, amely egy büszkeségében meggyalázott nemzetet lépten-nyomon megalázott. Az a húsz év, amelynek egyetlen eredménye, hogy míg 1990-ben sokak álmodtak arról, hogy egyszer majd 60 ezer forintot keressenek, addig ez az álom mára – hozzáteszem sajnos – milliók számára megvalósult.

Ebben a húsz évben az egész magyar társadalom csalódott, így az ún. rendszerváltó pártok – a Fidesz és az MSZP – nehéz helyzetbe kerültek. Egyszerre kellett védeniük gyalázatos teljesítményüket, másrészt magukat a megújulás letéteményeseiként feltüntetniük. Az MSZP volt a nehezebb helyzetben, mert az elmúlt húsz év felelősségének jelentős része őket terhelte, továbbá éppen az ő nemzetpusztító nyolc évük ébresztette fel az alvó többséget. A Fidesz érzékelve a folyamatokat, egy gyomorforgató játékba kezdett. Hagyta, hogy az MSZP a vesztébe rohanjon, amely még nem volna baj, sőt, igencsak kívánatos lenne, de egyúttal azt is engedte, hogy magával együtt az egész országot is csődbe vigye. Bár az utcán egyre erősebb volt az emberek hangja 2006 után, a Fidesz mégis úgy okoskodott, hogy minél jobban szétveri hazánkat Gyurcsány, 2010-ben annál nagyobb győzelmet arathatnak ők. És így is lett. Ki kell tehát mondani, a Fidesz nem azért nyerte meg a választásokat magabiztosan, mert annyira jó ellenzéki párt volt, vagyis mert munkája alapján megérdemelte, hanem azért, mert aljasul, bár jól számított. A „minél rosszabb az országnak, annál jobb nekem” logikája óriási választási győzelmet hozott neki.

Itt meg kell állnunk egy pillanatra. Mielőtt bárki félreértene, el kell, mondjuk, a Fidesz és az MSZP közé egyáltalán nem szeretnénk egyenlőségjelet tenni. Tudjuk jól, hogy az MSZP mindennek a legalja. Amíg nem kerültünk be az Országgyűlésbe, én azt hittem, minden szocialista egyforma, aztán lassan rájöttem, hogy egyik rosszabb, mint a másik. Tudjuk tehát, hogy az országot a szocialisták tették tönkre, de egyúttal nem akarjuk, és nem is fogjuk elhallgatni, hogy amiben most vagyunk, ahhoz kellett a Fidesz asszisztálása is. Aki mentegeti a Fideszt, az vagy nem látja át a folyamatokat, vagy egy szemellenzős fideszes, akire nem hatnak az érvek. De most menjünk tovább!

A Fidesz tehát kihasználta a lehetőséget, azt, hogy az MSZP nem csak az országot, hanem önmagát is tönkreverte. A 2/3-os parlamenti többség megszerzése után viszont a Fidesz és Orbán Viktor azzal a dilemmával szembesült, hogy hogyan lehetne az elmúlt húsz év kulcsszereplőjeként és részeseként élére állni a húsz év felszámolásának. Vagyis hogyan lehetne rablóból – mégha nem is nagy, de kis rablóból – hirtelen pandúrrá lenni. Mivel ez a fordulat – tekintettel a Fidesz évtizedes beágyazottságára, a korrupcióban és mutyikban való érintettségére, a nemzetközi prostituálódására – gyakorlatilag lehetetlen volt a számukra, ezért egy trükkhöz kellett folyamodniuk. Egy kommunikációs hadműveletbe kezdtek. Ha már érdemi változást nem tudnak csinálni, legalább annak a látszatát kellett kelteni. Ha nem tudsz egyet sem lépni előre, mondd azt mindenkinek, mintha sikerült volna kettőt lépned. Így is tettek. Kitalálták a forradalom narancsszín meséjét, meg a nemzeti együttműködés felcsúti mondáját.

Persze most néhányan felszisszenhetnek naivabb nemzettestvéreink közül, hogy hogyan lehet ilyet mondani, hogyan lehet pótcselekvéssel és kommunikációs trükkökkel vádolni a Fideszt, amikor az Orbán-kormány fenekestül felforgatta a magyar közéletet? Ez igaz. Felforgatta a közéletet. Csakhogy a szennyvizet nem felforgatni kell, hanem ki kell önteni a csatornába. Aki csak felforgatja, az nem változtat rajta valójában, csak úgy csinál. A kormány pedig csak úgy csinál. Igyekezetében meg néha be is csinál. De mi is történik a mesés felszín alatt?

Elsőként, egy forradalom általában azzal kezdődik, hogy azokat, akik ellen kirobbant, minimum börtönbe veti, akik meg ott voltak, azokat kiengedi. És mit csinál a narancs forradalom? A várva várt számonkérés be nem teljesült ígéretté vált. Biszku Bélát is mi állítjuk bíróság elé, és nem a Fidesz. De menjünk tovább! A nagy nemzetközi visszhangot kiváltó médiatörvény igazából semmilyen értékrendbeli változást nem hoz a televíziókban, van Valóvilág, van Heti Hetes, Fekete Pákó kezében ott a mikrofon, Stohl Buci kezében az autókormány, Geronazzo Máriáéban meg ki tudja mi…, na, ezt inkább hagyjuk is. Az oktatáspolitikában a Hoffman Rózsa által képviselt konzervatív vonalat – a szakmában csak a narancsos Magyar Bálintnak nevezett – Pokorni Zoltán egyszerűen felszámolja. A két hét alatt beharangozott közbiztonságból egy dolog történt meg: a két hét. Nem is egyszer, hanem azóta már lassan húszszor két hét telt el, miközben a halálos áldozatok száma csak nő. Legutóbb pl. egy borsodi faluban 4 cigány kiskorú vert agyon játékból egy 81 éves nénit.

A parlament a jobbikos tiltakozás ellenére, Orbán Viktor szavazatával aláírta Izrael és az EU társulási szerződését, amelynek értelmében az eddig is igen védtelen hazai gazdaságot teljesen megnyitjuk a zsidó állam előtt. A forradalmi melldöngetéssel bevezetett válságadókat a multik olyan könnyedén terhelik át a lakosságra, mintha az a világ legtermészetesebb dolga lenne. A „mindenkit megvédünk” szlogenje helyett megindultak a kilakoltatások, a bankok folyamatosan adják el követeléseiket a tenyerüket dörzsölő behajtó cégeknek, egymillió ember pedig máról holnapra az utcára kerülhet. Nagy ceremóniával készül az új alkotmány, amely gyakorlatilag ugyanolyan lesz, mint dicstelen elődje, miközben korszakos bűnt elkövetve ismét elmarad a történelmi jogfolytonosság helyreállítása. Végül, a kormány elődeihez hasonlóan hallani sem akar az államadósság újratárgyalásáról, a cigánybűnözés nevén nevezéséről, vagy éppen a lisszaboni szerződés újragondolásáról. A Fidesz választási ígéreteiből egyetlen egy dolog valósult meg: hogy csak a Fidesz. Na, ez tényleg megvalósult. Mindenhol csak a Fidesz. Hozzáteszem, hogy a mi jelszavunk sem változott: nekünk meg csak a nemzet! Szóval a nagy forradalmi ricsaj és csinnadratta mögött az ország helyzete rémisztő, a kormány munkája pedig tragikusan eredménytelen. Ha a mayáknak igazuk van, és 2012-ben tényleg jön a világvége, akkor jövőre Magyarország lesz a legbiztonságosabb hely, mert mostanra mi már Romániától is 10 évvel lemaradtunk.

Amit mindezek után határozottan ki kell jelentenünk: az elmúlt húsz év nem ért véget! A Fidesz nem véget vetett az elmúlt húsz évnek, hanem mentőövet dobott neki. 1990-ben az ország megérett a változásra, a politika akkor azt hazudta, íme, megtörtént, az emberek megnyugodtak, pedig nem történt semmi. Húsz év kellett és tengernyi szenvedés, mire a többség ráeszmélt, hogy átverték. De 2010-ben újra becsapták az országot. A Fidesz ráadásul nem azt mondta, hogy megtörtént a rendszerváltozás, hanem egyenesen forradalmat kiáltott, abból kiindulva, hogy minél nagyobb a hazugság, annál többen fogják majd elhinni. Ami most zajlik, nem más, mint a magyar rendszerváltozás második elsikkasztása. Így az a küzdelem, amelyet elkezdetünk, és amelynek célja egy igazságos társadalom és a nemzeti önrendelkezés, nos, ez a küzdelem nem veszítette el aktualitását, sőt, egyre fontosabbá válik. A problémáink ugyanis ugyanazok és ugyanúgy megoldatlanok, csupán a kábítószer változott, amellyel a társadalmat bódítják. A különbség az, hogy míg Gyurcsány kemény drogokkal törte meg az embereket, addig Orbán könnyű drogokat, hallucinogéneket használ. Az eredmény mennyiségében más, de minőségében ugyanaz: elkábítják Magyarországot. Nekünk, akik tisztán látjuk, hogy hazánk ezzel a politikával a pusztulás felé tart, az a feladatunk, hogy felrázzuk a magyar társadalmat, hogy kimondjuk az elhallgatott titkokat, hogy megoldást mutassunk a megoldhatatlannak hazudott problémákra. Félnünk pedig semmitől sem szabad, mert az igazság szabaddá tesz.

Az elmúlt húsz év tendenciája a kétpártrendszer volt, amely a választás illúzióját keltette az emberekben. Azt hitték dönthetnek, miközben a valódi folyamatokat illetően nem volt választás. A szegfű és a narancs egymásba fonódott. Ebbe a kétpártrendszerbe zavartunk bele, de most a cél újra ugyanez lett. A Fidesz és az MSZP abban érdekelt, hogy újra csak ketten maradjanak, és ez az érdekük a háttérhatalmaknak is. Mindegy, hogy Fidesz vagy MSZP, a lényeg, hogy irányítható legyen. Ebbe a képbe csak mi nem illünk bele, mi rendszer-idegenek vagyunk, akiket már régen szerettek volna kiiktatni, és ez is a cél. A magyar rendszerváltozás második elsikkasztása pedig nem csak a kormányzó Fidesz érdeke, de az MSZP-é is. Ha ugyanis rendszerváltozás lenne végre ebben az országban, az egyben azt jelentené, hogy az MSZP megszűnik. Mert őszintén, mit keres a magyar Országgyűlésben 2011-ben Lendvai Ildikó, a cenzorok first lady-je? Mit keres ott Szanyi kapitány, akit a régi filmsláger után frakciótársai is csak Mr. Alkoholnak hívnak? Mit keres ott Kovács László, aki ugye azt javasolta, mi, magyarok, merjünk kicsik lenni? Valószínűleg a fejében az járhatott, hogy aki a kicsit nem becsüli, a nagyot bekaphatja. Vagy mit keres ott Gyurcsány Ferenc, aki akkora nagy színész, hogy a magyar emberek egy jelentős része több darabban szeretné látni? De a viccet félretéve, mert ez egyáltalán nem vicces, mondjuk ki: amíg ezek ott vannak a nemzet templomában, addig itt semmi nem történt!

És ahogy már számtalanszor elmondtuk, nem szabad ám lebecsülni őket. Ha valaki temetné az MSZP-t, az nagyon téved. Ahogy a Fidesz népszerűségének csökkenése látványosan megindul majd, úgy fogják őket felépíteni a mögöttük álló gigászi anyagi és médiaerők. Aki pedig azt gondolja, hogy MSZP névvel nem lehet már választást nyerni, annak valószínűleg igaza van. De ki mondta, hogy MSZP lesz a név? Ahogy az SZDSZ-t is, amikor már nagy volt a baj, gyorsan átalakították LMP-vé, úgy fogják a választások közeledtével átgyúrni a szocialista pártot. Majd alakul valami nagy demokratikus összefogásnak nevezett mozgalom, amelynek lesz valami szép neve, fiatalos jele, még az utcára is mennek mindenféle torzonborz értelmiségivel, majd hazahívják az élére Bajnai Gordont, vagy egy hozzá hasonlót, majd belép ebbe a mozgalomba az LMP is, meg minden liberális maradvány, na, meg suttyomban az MSZP is. Szabadságról, demokráciáról, a szegénység felszámolásáról, csupa szép dologról fognak majd beszélni, a média tőlük lesz hangos, miközben a függöny mögött ott lesz az egész lejáratódott, hiteltelen és nemzetvesztő MSZP vezérkar. Hogy ki tudja már hányadszor, megint becsapják az embereket. Na, ezt kell nekünk megakadályozni, azt, hogy az MSZP visszaerősödjön akármilyen formában is. Mondjuk ki: a szocialistákat mindenestől, az utolsó szálig ki kell söpörni a magyar közéletből!

Fontos egyértelművé tennünk tehát mindenkinek: az MSZP visszatérése a lehető legrosszabb forgatókönyv az ország számára. Nem szabad engednünk, hogy a magyar emberek jóhiszeműségével ismét visszaéljenek! Legyen egyértelmű mindenki számára a szocialistákkal kapcsolatban, hogy használt toalett-papírral az ember csak egy dolgot tehet, lehúzza a WC-n. De egyúttal azt is meg kell értetni az emberekkel, hogy a Fidesz kormányzása sem megoldás. Hagy mondjak egy példát! Ha valakitől hosszú időn keresztül megvonják az élelmet, majd miután nagyon kiéhezett, elé tesznek egy nagy tál finomságot, az minden bizonnyal képtelen lesz uralkodni magán, bár ismeri a kulturált táplálkozás szabályait, állat módjára zabálni kezd. Így van ezzel a Fidesz is, 1994 óta készül az egyedüli kormányzásra, és a hosszú-hosszú éhezés után, most az ölébe hullott a 2/3, és a lehetőséggel nem tud kulturáltan élni, nem tud parancsolni magának, és önuralmát elveszítve zabálni kezdte a kormányzást.

Ha bárki azt hiszi, hogy 2009-2010-es sikereinkkel biztosítottuk a Jobbik helyét a közéletben, az téved. A keresztünket, a magyarság keresztjét nap, mint nap, újra és újra a vállainkra kell vennünk, ugyanazzal a hittel, erővel és akarattal kell dolgoznunk tovább, mintha 0%-on állnánk, mintha minden kezdődne az elejéről, és minden egyes magyar emberért, minden egyes magyar lélekért, minden egyes percünkben csatába kell mennünk. Az utunk pedig nem lesz könnyű. Hajónkat nem csak az ellenségeink viharaiban, de saját magunk fáradtságának és gyengeségeinek szirtjei, zátonyai között is jól kell navigálnunk. Nem lesz egyszerű. De az iránytűnk az igazság lesz, amelyről tudjuk, hogy szabaddá tesz.

Itt tartunk hát. Ennyit a múltról, most nézzük a jelent. Nem kerülhetem meg, és nem is áll szándékomban, hogy néhány aktuális kérdésről nem mondjam el a véleményünket. De még mielőtt szót ejtenénk róluk, szükséges tisztázni a Jobbik parlamenti lehetőségeit és szerepét is. A kormánypárt az Országgyűlésben kétharmados többséggel rendelkezik, így gyakorlatilag azt tesz, amit akar. Hatalmas siker, hogy a Jobbik mégis hatást tudott gyakorolni néhány kérdésben az Országgyűlésre. Ne keseregjünk hát azon, ha lopnak a programunkból. Bár csak az egészet ellopnák.

A nemzetpolitikai előrelépések – magyar állampolgárság megadása az elszakított nemzetrészeken élőknek, a határontúli osztálykirándulások, a Trianon-emléknap bevezetése – mind a mi kikényszerítő jelenlétünknek köszönhető. Ezen túlmenően a költségvetési vita során is képesek voltunk olyan – a költségvetés egésze szempontjából ugyan kis jelentőségű, de a kedvezményezett számára létfontosságú – módosításokat keresztülvinni, amely révén például többletforráshoz jutott számos, fogyatékkal élőket segítő intézmény, a várpalotai Trianon múzeum, az Állami Ménesgazdaság és újraindulhat több bezárásra ítélt kisiskola is.

Amire pedig még büszkék lehetünk, hogy mi vagyunk az első párt az elmúlt 20 évben, amelyik betartotta a választási ígéreteit. Azt mondtuk, hogy ami a nemzet érdeke, azt meg fogjuk szavazni, ami nem, azt nem. És így is tettünk, szakítottunk a „szomszéd tehene dögöljön meg” politikai gyakorlatával, amelyet a Fidesz és az MSZP képviselt és képvisel ma is. Soha nem azt néztük, kitől jön a javaslat, hanem azt, hogy az az ország, az emberek érdekét képviseli-e. Ezzel bebizonyítottunk, hogy igen is van hiteles parlamenti politika, hogy van közéleti tisztesség és van konstruktív ellenzékiség. A mai magyar politika így foglalható össze tehát dióhéjban: a Fidesz a kormány, a Jobbik az ellenzék, az MSZP meg az ellenség.

Mindezekkel együtt is én a Jobbik jelentőségét nem az Országgyűlésben tartom igazán lényegesnek. A mindennapokban érződő hatásunk ennél sokkal-sokkal fontosabb. Különösen az, hogy az ifjúság egy jelentős részét megnyertük, amely nem egy párt iránti szimpátiát jelent valójában, hanem egy világképet, egy eszmeiséget, a nemzet közösségéhez tartozás igényét és büszkeségét. Ezek a fiatalok nemzetiként öltözködnek, hallgatnak zenét, választanak programokat és alakítják ki véleményüket a világról. Kiszabadítottunk egy szellemet a palackból. És ez a legnagyobb erőnk, mert aki a fiatalok gondolkodását alakítja és formálja, az a nemzet jövőjét alakítja és formálja. Erre kell alapoznunk, ez az a bázis, amelyen elindulva a győzelem felé visz az út.

Térjünk rá mindezek után az aktualitásokra. A készülő alkotmányra túl sok időt ne pazaroljunk. Mivel a jelenlegi, 1949-es alkotmányunk egy szégyen, a Fidesz ígérete, hogy jobb lesz az új, az kb. akkora vállalás, mintha Ádám azt mondta volna Évának: hidd el, téged szeretlek a legjobban. Nem állítják helyre a történelmi jogfolytonosságot, a Szent Korona csak dísz lesz, semmilyen érdemi változás nem várható az új alaptörvényben a régihez képest, így az egész alkotmányozás értelmét veszítette. Szerepe annyi, hogy a kormány a történelmi fordulópont látszatát keltve páváskodjon, elterelje a figyelmet a valódi kérdésekről, és az új alkotmány megfelelő gumicsontként szolgáljon a magyar rendszerváltozás második elsikkasztásához. Persze nem zárnám ki annak a lehetőségét sem, hogy az MSZP hibájából tanulva a Fidesz elébe akar majd menni saját bukásának, és az alkotmány okán 2012-ben egy előrehozott választásba menekül. Ez egy lehetőség, de ami biztos, hogy a Jobbik, amennyiben kormányra kerül, a történelmi jogfolytonosság helyreállítását fogja megvalósítani.

Menjünk tovább. Tudjuk nagyon jól, hogy ezt az országot szétlopták. Az MSZP jelmondata az elmúlt húsz évben minden bizonnyal az lehetett, hogy a pénz nem boldogít. El is vették hát mindenkitől. És most, amikor joggal várnánk, hogy ezért feleljenek, nem történik semmi. Ezért az elszámoltatásról megint nincs értelme hosszasan értekezni, mert több az elszámoltatási biztos, mint az elszámoltatott. Persze ennek nagyon egyszerű az oka: holló a hollónak nem vájja ki a szemét. A háttérben összefonódó szálak megvédik az érintetteket az elszámoltatástól, így azok nyugodtan dörzsölhetik a tenyerüket. A Jobbik, amennyibe kormányra kerül, börtönbe juttatja a politikusbűnözőket.

Nézzük a nagy vihart kavart médiatörvényt! A Jobbik képmutatónak tartja az uniós háborgást, mert Magyarországon nem most szűnik meg a sajtószabadság, hanem az hatvan éve nincs. Milyen gyomorforgató az a sok rosszarcú, habzó szájú uniós vezető!? És micsoda aljasság, amikor magyar állampolgársággal rendelkező, de valójában sorstalan újságírók, értelmiségiek Brüsszelbe futnak nyivákolni!? Ehhez mi nem asszisztálunk. Nekünk ugyanis egészen más a problémánk, mint nekik. Mi nem a magunk műsorait, megjelenéseit, a koncunkat védjük, mert az nekünk nincsen. Mi az embereket, különösen a fiatalokat akarjuk megvédeni a médiamocsoktól. Nem a jókedvtől, nem a szórakozástól, nem a kikapcsolódástól, ahogy azt el akarják hitetni, nem. A mocsoktól. És ez az igazi gond. Az, hogy új médiaszabályozás és Szalai Annamária ide, új médiaszabályozás és Szalai Annamária oda, a műsorok mocskos, butító szándékai és a bent élősködő férgek nem szűntek meg, csak most nem vörös szegfűvel a szájukban, hanem egy jaffa narancsot szürcsölgetve végzik pusztításukat. A Jobbik, amennyiben kormányra kerül, kisöpri a szemetet a médiából, és minden háztartásba ingyenes internet hozzáférést biztosít, hogy az emberek végre felébredjenek.

Szintén nem vagyok nyugodt a magyar föld kérdését illetően sem. A Jobbik programjának egyik sarokköve volt, hogy két fő természeti kincsünket, a zsíros magyar termőföldet és a most már világszerte ismert és elismert vízkészletünket minden áron meg kell védenünk. Mert hiába gazdag egy ország nyersanyagokban, az önmagában még nem teszi az országot is gazdaggá, ha nem védi az érdekeit. Gondoljunk csak Nigériára, amely természeti kincsei alapján Afrika Svájca kellene, hogy legyen, de hagyta, hogy kizsigereljék, és mára egy a sok válságövezet közül. Mi csak a földünkre és a vizünkre alapozva középhatalommá válhatnánk a világban, de az elmúlt húsz év politikai garnitúrái árúba bocsátották értékeinket. A kormány mind a mai napig nem képes semmit felmutatni a föld megvédése ügyében. És az Uniótól vár könnyítést?! Hát azt várhatják! Vagy megvédjük a földünket és a vizünket, vagy elveszik. A dolog ennyire egyszerű. Úgyhogy Orbán Viktor jobban tenné, ha nem a média ügyében lenne ilyen harcos a brüsszeli barátaival, hanem akkor, amikor a magyar föld megvédése kerül szóba. A Jobbik kormányzati működésének alapja az lesz, hogy Magyarország a magyaroké, és minden idegen viheti arrébb a koszos mancsát. Pláne, ha négy van neki…

Aztán itt van az adórendszer. A Jobbik is adócsökkentést követelt, de nem mindegy, hogy az átcsoportosítás hogyan történik. A kormány családi kedvezményes, egykulcsos rendszerével kapcsolatban minimum két probléma van. Egyrészről az egykulcsos adó mindenhol a tehetősebbeknek kedvez, és felerősíti a társadalmi szétszakadást. Ezt tudja a kormány is, de vállalja, mert abban bízik, hogy a gazdagabbaknál megmaradt pénz majd felpörgeti a belső fogyasztást, és ezzel a gazdaságot. Na, ez egy tévhit. A tehetősebbek a megtakarításaikat és a luxuskiadásaikat fogják növelni, hiszen az ő fogyasztásuk eddig is adott volt, a szegényebbek pedig, akik vásárlóerejük növelésével valóban fel tudnák erősíteni a belső fogyasztást, meg éppen rosszul járnak az orbáni adóreformmal. Ha a kormány erős, széles középosztályt akar, akkor ezzel a törvénnyel éppen azt végzi ki. A másik probléma a családi kedvezményekkel kapcsolatos. A cél jó, csak a kivitelezés rossz. A rendszer nagyon helyesen jutalmazza a nagycsaládokat, de bünteti a gyermekteleneket vagy egygyermekeseket. Nézzünk szembe a valósággal! Itt nem a második gyermek után kell ösztönözni a harmadikra, mert az sajnos keveseket érint. Az elsőre, és az első után a másodikra kell ösztönözni, mert 0-ból nem lesz három. Aki ezt nem veszi észre, és azonnal három-négy gyereket vár el a megnyomorított családoktól, az nincs tisztában a valósággal. A Jobbik az átlagos keresetűeknél 12, a jobb keresetűeknél 20, az évi 12 millió forintnál többet keresőknél 32%-os szja-kulcsot támogatna, egyúttal az első és a második gyermek vállalására ösztönözne. Míg a Fidesz adórendszere nem igazságos és nem hasznos, addig a miénk igazságos és hasznos is lenne egyszerre. Összességében csökkentené az adóterheket, megállítaná a társadalmi különbségek fokozódását, a belső fogyasztást és a gyermekvállalást pedig valóban ösztönözné.

Még számtalan aktuális kérdést lehetne felvetni, de engedjék meg, hogy a legsúlyosabb problémával zárjam a jelen taglalását, amely minden bizonnyal a devizahiteleseké. Bizonyára sokan hallottak már a cigánybűnözés egyik legelterjedtebb formájáról, az uzsorázásról. És hogyan jön ez ide? Hát úgy, hogy azon az uzsorázáson, amit a hazánkban tartózkodó külföldi bankok folytatnak még Pusoma Ricardinho is elpirulna. Jelenleg 3-400 ezer ingatlan helyzete már nem súlyos, hanem szinte menthetetlen, több mint 1 millió ember kerülhet utcára, amely állapotot csak súlyosbít a szintén általánossá vált közüzemi tartozások ténye. A kormány most már lassan egy éve hitegeti a problémával küszködőket. Ugye, egyre fakóbb emlék már csak a Nemzeti Eszközkezelő felállítása? És itt már nem is az a baj, hogy ez jó megoldás lenne-e vagy rossz, hanem az, hogy a kormánynak semmilyen megoldása nincs. Eközben pedig a bankok folyamatosan eladják a követeléseiket a behajtó cégeknek, merthogy jelenleg azt semmi sem tiltja, így a szerencsétlen adós családoknak néhány hónap múlva már nem is a bankos kisasszonnyal kell egyezkedniük, hanem egy kétméteres behajtóval. Amennyiben nem lesz megoldás, olyan szociális válság indul ki, amely nem pusztán a devizahiteleseket, de az egész országot csődbe viszi. A Jobbik, amennyiben kormányra jut, létrehozza a Nemzeti Kríziskezelőt, amely a kormánnyal ellentétben nem a családok ingatlanjait államosítaná, hanem a hiteleiket. És az eredeti árfolyamon forintosítva lehetővé tennénk mindenkinek a tisztességes ütemezéssel történő visszafizetést.

Az ország megoldatlan problémáit még sorolhatnánk, ahogy a Jobbik megoldásait is, de miután a múltat és a jelent áttekintettük, befejezésül szeretném, ha a jövővel foglalkoznánk. Fontos, hogy a sürgető, aktuális ügyekre választ tudjunk adni, de a rövid távú lépések anarchikussá válnak, ha nincs meg az a jövőkép, amely kijelöli egy politikai stratégia körvonalait. Ahogy azt korábban említettem, a Jobbikon kívül a többi pártnak nincs jövőképe. Hogy miért merem ezt ilyen biztosan állítani? Mert tudom. Mert ha jövőképük lenne, felismernék, amit mi felismertünk. Azt, hogy Magyarország szebb jövője hármas csapdahelyzetben – méghozzá gyarmati, adósság és demográfiai csapdahelyzetben – van. Ezek a legsúlyosabb, egymást erősítő problémák, amelyeket az elmúlt húsz évben szőnyeg alá söpörtek, tagadtak, amelyekről hazudoztak. Hát jönnünk kell nekünk, hogy a szőnyeget egyszer s mindenkorra lerántsuk. Nem azért, mert az alatta lévő igazság kellemes, sőt, az kifejezetten rémisztő. Hanem azért, mert az igazság szabaddá tesz.

Nézzük hát sorban a jövő nagy csapdáit. Elsőként a gyarmati csapdát, hazánk és nemzetünk nemzetközi függését. Ezen kérdés alapos körbejárásának aktualitást ad, hogy ebben a félévben Magyarország tölti be az Unió soros elnökségének tisztségét. Itt mottóként hagy kezdjem csak azzal: hiába vagyunk soros elnökei Európának, ha közben Soros az elnöke Európának. Márpedig az uniós csatlakozásunk óta eltelt lassan 7 év, és ennyi év távlatából kimondhatjuk, jól átverték Magyarországot.

Nem új tagállam lettünk ugyanis, hanem új gyarmat, új munkatábor és új szeméttelep. A Szájer József által dicsőített lisszaboni szerződés pedig valójában az egész kelet-közép-európai térség halálos ítélete. Egy birodalmi koncepció, amely után már nem lehet beszélni nemzetek Európájáról. A fideszes és szocialista képviselők még azt merik mondani, legyünk az Unió nyertesei, használjuk ki a lehetőségeket? Könyörgöm, milyen lehetőségeket? A lisszaboni Európában nekünk csak megdögleni lehet. Tegye már fel a kezét, aki bécsi cukrászdát nyitott!… Ha valaki felteszi, Isten bizony, átadtam volna a rendőrségnek.

Az Uniót nyugat-európai hatalmak, nyugat-európai célokkal és nyugat-európai érdekek alapján hozták létre. Amíg működött, megvoltak, amikor már nem, a bővítésbe menekültek. A bővítés viszont ezen a nyugat-európai alapfelálláson nem változtatott. Mi csak cselédnek kellettünk. És mondjuk ki, hogy a nyugati hatalmak érdeke sohasem lesz azonos a mi érdekünkkel, vagyis csapdában vagyunk. Az Unióban egyetlen egy lehetőség vár ránk: engedelmes és szegény cselédek maradunk mindörökre. Ez az, amit Gyurcsánytól Orbánig mindenki elhallgat, amiről mindenki mellébeszél.

Itt van például ez a soros elnökség. Ahelyett, hogy rájuk borítanánk az asztalt, és elmondanánk nekik őszintén és keményen, hogy tönkretettétek a mezőgazdaságunkat, hogy szétvertétek az élelmiszeriparunkat, a gyárainkat, hogy multinacionális vállalataitokkal megfojtjátok a magyar vállalkozásokat, hogy a bankjaitok uzsorásként szívják a vérünket, hogy ha a profit kiszivattyúzását is számba vesszük, akkor hazánk egyértelműen ráfizet az Unióra, hogy ez így nem mehet tovább, mindezek elmondása helyett mit tesz a kormány: parádézik, parolázik, fogadásokat tart. Azt akarják, hogy minden rendben menjen. Amíg itt vannak az urak, nehogy valami kellemetlenség érje őket. Ez egy bohózat. Engem nem érdekel, hogyan érzik magukat, egy dolog érdekel, mondjuk a képükbe, hogy mi az igazság. Hagy tudják meg ők is, hogy az igazság szabaddá tesz.

Persze mindezt a büfében más pártok képviselői is elismerik, de széttárják a kezüket: mit tehetünk, beléptünk, kilépni életveszélyes, csapdában vagyunk. Én ezt másképpen látom. Igen is van kiút. Nem egyszerű, sőt, talán meglepő is lesz egy nemzeti párt elnökétől a javaslat, de jelenleg nem látok más megoldást. Ez pedig a sorstárs, kelet-közép-európai országokkal való összefogás, amely évtizedes távlatban egy saját érdekeink és céljaink alapján álló Közép-Európai Közösségé nőhetné ki magát, és alternatíváját adhatná a lisszaboni tévútra tévedt Uniónak. Ez azért is sürgető lenne, mert jelenleg a világ újrafelosztása zajlik. Fellazultak az erővonalak, és aki most ügyes, az a következő évtizedekre jó pozíciókat szerezhet. Viszont ahelyett, hogy mi is részt vennénk eben a folyamatban, helyettünk a nyugati, brüsszeli urak tárgyalnak, a mi érdekeink ellenére. Pedig a világ már nem az USA-ról és az EU-ról, hanem a nemsokára világelső Kínáról, Indiáról, Oroszországról, Brazíliáról, a muszlim világról és Törökországról fog szólni. Az erőtér tehát nyugatról keletre tolódik. Ebben a változásban Magyarországot egymagában elsöpörné a szél, de ha szövetségesekre lelünk, akkor győzhetünk.

Persze a kelet-közép-európai együttműködésre azonnal jön az ellenérv: Trianon ezt lehetetlenné teszi. És valóban, ez a legnehezebb pontja a tervnek. Viszont be kell látnia mindenkinek, nekik is, nekünk is, hogy mi, kelet-közép-európai országok vagy együtt leszünk cselédek, vagy együtt vívjuk ki a szabadságunkat. Trianon vesztesei nem csupán a magyarok, hanem a látszólag nyertes országok is. A nagyhatalmak ugyanis nem azért alkották meg a trianoni és párizsi békediktátumokat, hogy velük jót tegyenek, hanem azért, hogy elhintve a viszály magvát, destabilizálják a térséget. Vagyis Trianon újragondolása nem csupán a magyarok, hanem egész Kelet-Közép-Európa érdeke. Tudom, hogy ennek megértetése egy románnal vagy egy szlovákkal szinte lehetetlennek tűnik, de ha nem sikerül, akkor viszont biztos, hogy ők is, mi is elvesztünk, és szalagmunkásai leszünk örökre Nyugat-Európának.

A Közép-Európai Közösség legnagyobb próbaköve tehát az etnikai kérdés – ezen belül is Trianon – megoldása. Ebben ne is várjunk nyugati segítséget, mert ők pont abban érdekeltek, hogy az egész térség bennragadjon a sérelmi politikában. A problémát nekünk kell megoldanunk, közösen. És vegyük észre, sokkal több dolog köt össze bennünket, kelet-közép-európai országokat, mint ami szétválaszt. Az azonos földrajzi adottságokon, a közös történelmi és kulturális gyökereken túl összeköt bennünket az eladósodottság, az elavult nemzetgazdaság, a hazai vállalkozások versenyképtelensége, a multik uralma, az euroatlanti függés, a cigányprobléma és megannyi dolog.

Egyúttal látni kell, hogy a háttérhatalmak megbüntetik a renitens országokat. Gondoljunk csak a lisszaboni szerződéssel szembeszegülő Írországra! Hogyan lett hirtelen a csodált kelta tigrisből a világ szégyene? Vagy az államadósságáról az IMF helyett Kínával tárgyalni merészelő Görögországból a bóvli kategóriába sorolt roncs-ország? Sokan azt mondják, ez várhat ránk is, ha nagyon kuruckodunk. Igen, 10-20 éve még ez várt volna ránk, de ma már más a helyzet. Mondjuk ki, hogy a Washington-Brüsszel-Tel-Aviv-tengely urai már korántsem olyan félelmetesek. Ők a keleti fordulattal nem tudnak mit kezdeni. De mi igen. És ez a mi nagy lehetőségünk. Kihasználva keleti származásunkat, amely ugye nem finnugor, partneri-szövetségesi kapcsolatba kell lépnünk kelettel. Amióta elolvasta a programunkat, mond hasonlókat Orbán Viktor is, de amilyen ügyes a Fidesz hazai hatalomépítésében, annyira csapnivaló politikát folytat külföldön. Úgy nem lehet keleti fordulatot csinálni, hogy néhány éve még sértegetem ezeket az országokat, rángatom az oroszlán bajszát, most meg a bajban hozzájuk szaladok segítségért. És azért azt is lássuk be, a bilderberges Martonyitól nem várható hiteles szittya külpolitika.

A nemzetközi csapdából tehát van kiút. A válságba zuhant EU sorsa megpecsételődött. Csak bukásának időpontja kérdés. Nekünk ezért el kell kezdenünk építeni hazánk új helyét és szerepét a nagyvilágban. Ehhez két dolog kell. Egyrészt a valódi keleti fordulat, és nem a közel-keleti, amelyet a Fidesz és az MSZP képvisel. A másik pedig a trianoni probléma megoldásával – amely az őshonos magyar kisebbségek önrendelkezését kell, hogy jelentse – a szomszédos országokkal való történelmi kiegyezés. Ez a kettő kell, és van kiút a gyarmati létből.

De hiába szabadulunk ki a nemzetközi csapdából, ha az adósságcsapdából meg nem. Ez a második nagy csapdahelyzet, amely gúzsba köti az országot. Mennyire szimbolikus, vagy talán nem is szimbolikus, hogy 30 éve vagyunk adósságspirálban, és ugyanúgy 30 éve fogyunk! Vagy gondoljunk bele abba, hogy a magánnyugdíj-pénztárak körüli herce-hurca révén befolyt milliárdok jelentős részét a kormány államadósságra költi, ahelyett, hogy a mi javaslatunk alapján a devizahitel-válságot oldaná meg belőle. Az MSZP és Fidesz persze erről sem beszél, azt mondják, az adósságot vissza kell fizetni. A különbség közöttük csupán annyi, hogy a szocialisták szerint az emberek megnyomorítása árán kell visszafizetni, ahogy azt Ceaucescu tette Romániában, míg a Fidesz szerint a gazdaságot kell felpörgetni annyira, hogy az ki tudja termelni az adósságszolgálatot. Előbbi aljasság, utóbbi meg butaság. Az aljasságot inkább nem is kommentálom, a butaságot viszont kénytelen vagyok. Először is, tegyük helyére a dolgot. A magyar államadósság elképesztő méretűvé duzzadt, 20 ezer milliárd forintról beszélünk, vagyis minden egyes állampolgárra 2 millió forint államadósság jut, és ebben még nincs is benne a vállalatok és a lakosság világviszonylatban is elképesztő eladósodottsága.

Ezt az adósságtömeget nincs az a magyar gazdaság, amely vissza tudná fizetni, mert miközben az adósság nőtt, a feltételek csak rosszabbak lettek. És valójában nincs is már magyar, csak magyarországi gazdaság. A multikról itt most csak annyit, hogy ha annyira fáj nekik a különadó, amely nyereségükhöz mérten több mint méltányos, és amelyet akadály nélkül terhelhetnek tovább a lakosságra, akkor miért nem hagyták még el az országot? Azt hiszem, költői a kérdés, mert ez nekik egy paradicsom. Szóval naiv, aki azt hiszi, majd vissza tudjuk fizetni a gazdaság felpörgetésével ezt a hatalmas adósságot. De van itt még valami. Maga a gazdaság felpörgetése is naivitás, hiszen az több más probléma mellett éppen a hatalmas adósságteher miatt nem tud felpörögni. Ezért mondja a Jobbik, hogy ebből a csapdából is ki kell törnünk, amely egyet jelent az adósság újratárgyalásával, és az átütemezés és legalább a részleges leírás elérésével. Hogy ez lehetetlen? Persze, akiket az IMF működtet, akiknek az IMF a gazdájuk, azoknak lehetetlen, hiszen azoknak az államadósságról is hazudniuk kell. De nekünk nem. Mi kimondhatjuk az igazságot itt is, és ez szabaddá tesz.

Tegyük hát fel, hogy megmenekülünk a nemzetközi és az adósságcsapdából is. Mit sem ér azonban az egész, ha a demográfiai csapdában benne ragadunk. Ennek pedig két eredője van, a magyar népesség fogyása és a cigányság elképesztő szaporulata. Itt megint azzal állunk szemben, hogy mindenki hazudik. Az MSZP-nek semmi mondanivalója nincs a népességfogyás problémájáról, sőt néhányuk, legjobban annak örülne, ha eltűnne az összes magyar. A cigányprobléma meg abból áll a számukra, hogy azok a rasszista magyarok miért nem hagyják nyugodtan szegény cigányokat tisztességgel élni és dolgozni. A Fidesz is csak látszólag jobb. Ő a problémát magát felismeri, de valódi megoldások híján megint csak pótcselekvésbe menekül. A családi adókedvezmények és a nagycsaládok támogatásának ellentmondásairól már beszéltem. Egy kis adókedvezménytől várni a demográfiai fordulatot, olyan, mintha egy kopasz ember minden reggel megfésülné a fejét, hátha előbb-utóbb haja is kinő hozzá. A cigányprobléma ügyében pedig a Fidesz sem tud semmi egyebet mondani, mint a régi közhelyeket: tanulni és dolgozni kell a cigányságnak. Ez egyébként igaz, csak pont ehhez a kettőhöz nem fül a foguk.

De ne is bosszantsuk egymást a többi párt alkalmatlanságán. Először is mondjuk ki azt, amit a magyar politikában tudomásom szerint még senki sem merészelt. Pedig egy könnyen kikövetkeztethető tényről van szó, amelynek otthon, az ebédlőben mindenki igazat ad. Nem létezik olyan politikai gyógymód, amely révén a magyarság a jelenlegi hazai és világhelyzetben olyan gyarapodásnak indulna, amely versenyképes lehet a cigányság robbanásszerű népszaporulatával. Mit jelent ez? A jelenlegi tendenciák mellett az ország számára csak idő kérdése – és ez nem is olyan sok idő – hogy a cigányság többségbe kerüljön. A demográfiai csapda tehát jelentős részben cigánycsapda.

Ez pedig nem azt a problémát jelenti majd, hogy több lesz a barna ember, mint a fehér, ez ugyanis nem volna önmagában probléma. A gond a cigányság szociokulturális szintjének mélységében, integrációs alkalmatlanságában rejlik, amely szinte biztosan anarchikus, polgárháborús helyzetet fog teremteni. Mondjuk ki hát: igen, mindent meg kell tenni, hogy növeljük a magyar családok gyermekvállalási kedvét, igen, mindent meg kell tenni, hogy oktatással, munkával felemeljük a cigányságot, de igen, el kell érni azt is, hogy a cigányság népszaporulatát lelassítsuk és normális, az ország stabilitását nem veszélyeztető szintre szorítsuk vissza. Most várok egy pár másodpercet, amíg a Népszava tudósítója magához tér a hallottak okozta sokkból, és betelefonál a szerkesztőségébe, hogy megvan a címlap sztori! És akkor megismétlem, igen, a cigányság népszaporulatát le kell lassítani.

Most akkor diktálok a Népszavának, mégse legyen belőle sajtóper. Vona Gábor nem azt mondja, hogy sterilizálásra, meg koncentrációs táborokra van szükség, amit ilyenkor a lapok össze szoktak hazudozni, csak azt, hogy a cigányság népszaporulata az indokoltnál nagyobb, méghozzá nem azért, mert ez náluk kulturális jelenség, nem. Azért, mert a hibás szociálpolitika erre neveli őket, a megélhetési gyermekvállalásra. A Jobbik azt szeretné, ha a cigányság annyi gyereket vállalna, amennyit a munkájából tisztességgel fel is tud nevelni. Ahogy azt minden felelős család teszi Magyarországon. Ezért a Jobbik a szociális rendszer teljes átalakítását követeli a jelenlegi foltozgatás helyett. A hamisított rokkantnyugdíjakat felülvizsgáljuk és szankcionáljuk, szociális segélyt csak közmunkáért fogunk adni, a segélyt pedig nem készpénzben, hanem a szociális bolthálózatban levásárolható jegyben folyósítjuk. Ezzel két legyet ütünk egy csapásra, egyrészt a segély nem a kocsmában hasznosul, másrészt a hazai kisvállalkozásokat is fellendítjük azzal, hogy piacot teremtünk a számukra. Ha jön a Jobbik, véget ér a gyerekvircsaft!

A magyar családok gyermekvállalási kedvének párhuzamos megerősítése érdekében pedig bevezetjük a családi nyugdíjat, másnéven a szülőtámogatási életjáradékot, amely alapján a felnevelt gyermekek munkajárulékaik egy bizonyos részét szüleik nyugdíjának kiegészítésére ajánlhatják fel. Ezzel egyrészről ösztönözzük a tisztességes gyermekvállalást és nevelést, másrészt részben megoldást adunk a nyugdíjválságra is. Ezzel pedig természetesen minden magyar állampolgár élhet majd, aki tisztességgel felnevelte a gyermekét, munkára, becsületre.

A cigányság felemelése érdekében pedig egy másik drasztikus, de megkerülhetetlen lépésre is szükség van. Megint figyeljen a Népszava, mert most meg a szegregáció jön. Úgy látszik, ma jó napja van. A Jobbik azt javasolja, a cigánygyerekeket vegyük ki abból a családi környezetből, amelyben csak újratermelődik a bűnözés, a munka megvetése és az antiszocialitás.

Ezen cigánygyerekek számára az egész ország területén hozzunk létre bentlakásos iskolahálózatot, amelyet a történelmi keresztény egyházak felügyeletére kell bízni. A diákok egész héten bent tanulnának, élnének, és bizonyos időközönként járnának csak haza. Faragjanak belőlük tisztességes, becsületes embereket! És hogy miből működne a rendszer? Hát azokból a támogatásokból, amelyeket eddig a családok kaptak a gyermekvállalásért, azt a mi koncepciónk szerint a jövőben ezen iskolák fenntartására fordítaná az állam.

Sok dolgot javasoltunk tehát mind az aktuális, mind a jövő fontosabb kérdéseivel kapcsolatban, azon sem lennék meglepve, ha rövidesen maga a miniszterelnök mondaná el ezek egy részét, mint a saját programját. De egyúttal abban is biztos vagyok, hogy az érdemi, stratégiai jelentőségű problémákról nem beszél majd, és még kevésbé tesz ellenük. Mert ami itt zajlik, ahogy az már elhangzott, az nem más, mint az elmúlt húsz év lezárása helyett annak folytatása, vagyis a magyar rendszerváltozás második elsikkasztása. Ez a politikai magatartás már önmagában is súlyos vétek volna, hiszen az országot szinte minden területen súlyos problémák gyötrik. Gondoljunk a számonkérés elmaradására, a devizahitelesek vagy a természeti katasztrófák áldozatainak magárahagyottságára. De még ennél is nagyobb bűn a rendszerváltozás újbóli elsikkasztása, ha megértjük, hogy az ország három halálos csapdában vergődik: a gyarmatosítás, az államadósság és a népesedési problémák csapdájában. Aki pótcselekvésekbe menekül, aki kommunikációs hacacáréval leplezi tanácstalanságát és alkalmatlanságát, aki a valódi problémákról hallgat, vagy újabb hazugságokat szövöget, az nem méltó az emberek bizalmára. Az a szerencsétlen maga is csapdában van, hiszen csak az igazság tesz szabaddá.

Nem akarok ígérgetni, mert azt szeretném, hogy a Jobbiknak ne a szavai, hanem a tettei adják meg a hitelét. Egy dolgot azért mégis megígérek: eljön még a nap az életünkben, amikor a Hősök terén, fehér ingben, fekete mellényben újra avat majd a Magyar Gárda. De ígérgetni ezen túl nem fogok, és ne is várja el tőlünk senki. Azt azonban mindenkinek tudnia kell rólunk, de legfőképp magunknak, hogy mi előbb vagyunk magyarok, és csak utána jobbikosok. A Jobbik pedig továbbra sem párt, és amíg én vagyok az elnöke, soha sem lesz az. A Jobbik mindig mozgalom marad. Az emberek közül, az emberek által, az emberek javára. Egy jobbikos pedig nem primadonnáskodik, nem száll el, a színészkedést meghagyja Gyurcsánynak, a pofozkodást Orbánnak. Egy jobbikos, akármilyen feladatot is bízzon rá a Jóisten, mindig megmarad annak, ami volt, egy egyszerű magyar embernek, aki az életét a nemzetére és a hazájára tette fel. És egy jobbikos soha sem fél semmilyen földi hatalom erejétől vagy fenyegetésétől, mert amit tesz, azt nem félelemből teszi, hanem szabadságból. Mert a jobbikos szabad, hiszen vele van az igazság. És az igazság szabaddá tesz. És akit az igazság szabaddá tett, annak az Isten előbb-utóbb megadja a szebb jövőt is! És nekünk magyaroknak jár a szebb jövő. Tegyünk hát érte közösen!

Vona Gábor
a Jobbik elnöke