Vona Gábor azt mondta: országjárásának egyik nagy tanulsága, hogy bár a kormánypárti képviselők sikerpropagandaként utalnak a minimálbér emelésére, az emberek többsége nem osztja ezt a “hurráoptimizmust”. A magyarok úgy gondolják, hogy a 2004-es uniós csatlakozás óta kicsit sem közelítette meg bérük, illetve annak vásárlóereje az európai színvonalat – tette hozzá.
A Jobbik legfontosabb célja 2017-ben az lesz, hogy jelentős mértékben emelkedjen a magyar emberek bérszínvonala, elismerve munkájuk valódi értékét – közölte Vona Gábor. Hozzátette: Orbán Viktor miniszterelnök eddig egyszer sem állt ki a magyar emberek érdekében e témában sem Brüsszelben, sem Strasbourgban.
Az ellenzéki pártelnök arról is beszélt: a magyar közéletnek két súlyos bűne van, a korrupció és az arrogancia, melyekért “a kormány a felelős”. “Kormányzásra készülő pártként tanultunk a jelenlegi kormánypárt hibáiból és országjárásunkkal is próbáljuk ellensúlyozni a jelenlegi tendenciákat” – fűzte hozzá.
Vona Gábor szerint Orbán Viktor a saját tulajdonának tekinti Magyarországot, ezért a Jobbiknak az a feladata, hogy 2018-ban visszaszerezze az országot a magyar emberek számára, akik jelenleg félnek felvállalni politikai véleményüket és a jelenlegi kormánnyal szembeni kritikájukat.
(MTI)