Nem szeretem a számháborút, de a híradások már megint elképesztő módon hazudoznak, ezért tisztáznom kell azt, ami az Avason velünk vonulóknak egyértelmű volt. A Magyar Élet Menetén minimum 3 ezer ember vett részt, egyesek szerint a menet idejére ez 5 ezerre duzzadt. A cigány rendezvényen 400-500 ember jóindulattal, a DK-ról nem tudok számot. Szóval hatalmas siker volt, hogy ezen a nagyon nehéz helyen ilyen nagy erővel voltunk jelen, megszégyenítve a balliberális tábor napok óta fogadkozó vezetőit – írja Vona Gábor Facebook-bejegyzésében.

Szeretném megköszönni mindenkinek, aki eljött, voltak akik 400 kilométerről! Ez a szolidaritás erőt adó volt, jó volt látni, hogy kiállunk egymásért. Megható volt az is, hogy a beszédem alatt az egyik oldalról egy, az Új Magyar Gárdához, a másik oldalról pedig egy, a Magyar Nemzeti Gárdához tartozó gárdista tartott fáklyát. Mindkét szervezet komoly erőkkel volt jelen. Az UMG egy századdal érkezett, de ott volt a Csendőrség, a Szebb Jövőért Polgárőrség, a HVIM, a Diósgyőr szurkolói, avasi lakók és még nagyon sokan. Ez a menet nem csak a magyar élet, de a magyar összetartozás menete is volt. A helyi Jobbik pedig nem áll le, nemsokára Morvai Krisztina látogat Miskolcra.

 
Hazafelé ért egy kis kellemetlenség, amikor a négysávos úton kifelé haladva lecsaptak az autónkra a rendőrök. Egy másodperc alatt körülvettek bennünket, ráadásul a belső sávban voltunk, így az egész forgalom leállt a mi irányunkban. Kiszállítottak bennünket az autóból, nem akarták megmondani, hogy mi a helyzet, amikor jeleztem, hogy amíg nem kapok magyarázatot, addig nem adom át a személyi igazolványomat, akkor azt válaszolták, hogy bevisznek. Aztán a parancsnok felismert, telefonált és ez elmaradt. De semmiféle magyarázatot nem kaptam, hogy miért, állítólag egy bejelentést kaptak – írja Vona Gábor a facebookon.

barikad.hu – szebbjovo.hu

1350551460