Javában készülünk a parlamenti munkára, ami természetesen a frakció körüli teendők ellátását, a mellettünk dolgozó adminisztráció személyi feltételeinek kialakítását, a párt és a frakció közötti együttműködés biztosítását és még számtalan dolgot jelent. De emellett azért az ember éli a szokásos mindennapjait is.

Már a reggel is nagyon jól indult, napsütés, jó hangulat, örömmel vetettem magam a munkába. Hosszú-hosszú idő után pedig ma lehetőségem volt, hogy ebéd után ne rohanjak dolgozni, hanem kihasználva a meleget egy parkban ücsörögjek egy kicsit.

Persze, még mielőtt valaki azt gondolná, hogy csak üresben töltöttem az időt, előre jelzem, hogy velem tartott Szabó Gábor, Választmányi elnök is, akivel egy padon leülve a párt vidéki szervezeteinek helyzetét elemezgettük.

Mivel holnap lesz az Országgyűlés alakulóülésével kapcsolatos újabb egyeztetés, ma délután és este bizonyára lesz bőven dolgom, de nagyon jó volt érezni a tavaszt, és a szellőben pedig egy kicsit már magát a nyarat. Még akkor is, ha tudom, hogy ez a nyár kőkemény és embert próbáló lesz.

vonagabor.hu