Tisztelt Miniszterelnök úr!

Előre is elnézést kérek a kissé szokatlan forma miatt, de a XXI. század egyszerűbbé tesz számtalan dolgot. Ezerszer gyorsabban juthatunk el embertől emberig, akár a miniszterelnökig is. Mint aktív facebook felhasználó szólítom meg ezért az aktív facebook felhasználót.

Mivel a magyar-cigány együttélés kérdése, problémái mostanra a mindennapi sajtó legtöbbet elemzett témája lett, így szerintem itt az ideje, hogy a politika a sajtóüzengetés, a mindeddig meddő törvénymódosítások helyett megkezdje az érdemi vitát. A probléma ugyanis abból fakad, hogy a politikusok a megoldáshoz egy lépéssel sem jutottak közelebb az elmúlt 20 évben. A mindenkori kormányok (és a Jobbikot leszámítva a mindenkori ellenzékük) rózsaszínre festették, ami fekete volt, mellébeszéltek, hazudoztak, polkorrekt üres frázisokba menekültek. Pedig amíg nincs érdemi, valódi és őszinte vita, addig ne is várjunk megoldást sem. Az én célom az érdemi vita és ezen keresztül az érdemi megoldás. Mivel az MSZP-ben, az LMP-ben az érdemi vitára való hajlandóságnak még a pislákoló lángja sem látszik, ezért ebből a szempontból (is) használhatatlannak tűnnek. Nekik semmilyen mondanivalójuk, semmilyen programjuk nincs, tevékenységük kimerül abban, hogy nem létező rasszista farkast kiáltanak.

A Jobbik elnökeként, Magyarország harmadik legerősebb politikai erejének vezetőjeként ezért arra kérem Orbán Viktor miniszterelnök urat, a Fidesz vezetőjét, hogy nyilvános vitában ütköztessük a kormány és az ellenzék érveit a cigányság felemelésének kérdésében. Fontos, hogy a magyar társadalom, annak magyar és cigány része egyaránt megismerkedhessen a politika valódi szándékaival, és a valódi vita folytatása ne váljon az egyre alacsonyabb szintű sajtópurparlé áldozatává. A vita időpontját és helyszínét miniszterelnök úrra bízom, nekem csupán annyi feltételem van, hogy élő adásban és közszolgálati televízióban kerüljön sor rá. Lehetőleg minél hamarabb. Életek múlhatnak rajta.

Tisztelettel:

Vona Gábor