Az ellenzéki politikus “a magyar demokrácia fekete szerdájának” nevezte a számvevőszéki jelentés nyilvánosságra hozatalának napját. Mint mondta: ami történt, az nemcsak a Jobbikról szól, hanem a demokráciáról és Magyarországról is. Értékelése szerint a Fidesz négy hónappal a választások előtt “le akarja söpörni a tábláról az egyedüli állva maradt ellenfelét”.
A pártelnök szerint az ÁSZ egy “számtalan sebből vérző eljárást” indított a Jobbik ellen, amelynek nyomán a pártnak várhatóan 660 millió forintot kell befizetnie. Ez meghaladja azt, ami a Jobbik rendelkezésére áll – hangoztatta, megerősítve azt is, hogy kérdésessé vált a párt indulása a jövő évi parlamenti választásokon. Emellett szóvá tette, hogy az ÁSZ eljárása ellen nincs fellebbviteli fórum.
Vona Gábor az egyetlen esélynek nevezte azt, hogy az emberekhez fordulnak és pénzgyűjtést indítanak. Hozzátette: ezt a magyar társadalom anyagi lehetőségei miatt “nehéz szívvel” teszik, cserébe viszont 2018 áprilisától tisztességes, becsületes, sikeres kormányzást ígérnek.
A Jobbik vezetője azt is mondta: nem jogi vagy államigazgatási vita zajlik, hanem egy egyértelmű “vagy-vagy helyzet”. Kifejtette: vagy eléri a célját Orbán Viktor és tönkreteszi a Jobbikot, a magyar demokrácia pedig véget ér; vagy a Jobbik és a kormányváltást akaró emberek együtt megállítják “ezt az ámokfutást” és elsöprik a kormányt.
Beszámolt arról is, hogy egy kiáltványt készítettek, amelynek célja, hogy nemzetközi szervezetek és magánszemélyek aláírását kérjék tiltakozásuk megerősítéséhez.
A pártelnököt faggatták arról, hogy Simicska Lajos nagyvállalkozó vagy cégei tettek-e felajánlást a Jobbiknak a bírság kifizetésére. Válaszul közölte: eddig és ezután sem tárgyalnak erről, Simicska Lajos nem támogatja anyagilag a pártot.
Egy másik kérdésre jelezte azt is, hogy először a jelentéstervezetet szeretnék véleményezni a 15 napos határidőn belül, további jogi lehetőségekről utána döntenek.
Vona Gábor egyelőre nem tudta megmondani, hogy mennyi pénze van a Jobbiknak, mint mondta, a központi gazdálkodás mellett a párt helyi gazdálkodást is folytat. Azt nem zárta ki, hogy a büntetés miatt munkatársaktól kell megválni vagy irodákat kell bezárni.
Arra a felvetésre, hogy utcára hívnák-e az embereket, azt felelte, először az ÁSZ végső jelentését kell megvárni.
Ugyancsak kérdésre azt is elmondta: a pénzgyűjtésben – a törvényeknek megfelelően – csak magyar állampolgároktól van módjuk felajánlásokat elfogadni.
(MTI)