Vona Gábor pártelnök szombati budapesti sajtótájékoztatóján a javaslatát azzal magyarázta, hogy két ciklus alatt fennáll a veszélye a kiégésnek, “a hatalomba való görcsös kapaszkodásnak” és a személyiségjegyek torzulásának. Most ezt látja az országban – jegyezte meg, egyfajta önkorlátozás igényét megfogalmazva.
Az ellenzéki politikus értékelése szerint a kormányzás kulcsszavának a szolgálatnak, és nem az MSZP és a Fidesz által megvalósított uralkodásnak kell lennie.
Mint mondta, pártja kormányra kerülése esetén bevezetnék a két ciklusra szóló korlátot. Ennek pozitív hatásai közé sorolta az egészséges versenyt, szerinte ugyanis ma “talpnyalóverseny zajlik”, a talpnyalás “precizitása” az előrejutás feltétele. A teljesítménykényszert a hatalom bebetonozása helyett az ország felvirágoztatására helyeznék át, a politikai kultúra részévé tennék az önmérsékletet és frissé, demokratikussá, az emberek számára inspirálóbbá tennék a közéletet – fejtette ki.
Vona Gábor szerint Orbán Viktor személyes tulajdonaként tekint az országra. Az országot a korrupció “nyers, maffiaszerű burjánzása” jellemzi – vélekedett a Jobbik elnöke.
A politikust kérdezték az olimpiáról szóló népszavazás aláírásgyűjtéséről. Úgy fogalmazott: “Orbán Viktor elcseszte ezt a dolgot”, pártpolitikai kérdés lett belőle.
Vona Gábor ugyanakkor azt is megfogalmazta, hogy továbbra is olimpiapártiak, az ország megérdemli és meg is tudná rendezni azt, de nem így.
A Momentum mozgalommal kapcsolatban azt mondta, meggyőződése, hogy még ők is szeretnének egy olimpiát. Hozzátette: megfordult a társadalmi hangulat és még a Fidesz szavazóbázisában is elbizonytalanodtak.
Kérdezték arról is, hogy az Eötvös Loránd Tudományegyetem elindítaná a társadalmi nemek tanulmánya szakot. Azt felelte: nagyon nem örül neki, egy felesleges megfelelési kényszernek, lobbinak tulajdonítja a dolgot.
Kérdezték a nagybörzsönyi alapszervezet feloszlatásáról is, erre azt válaszolta, hogy a pártigazgató foglalkozik az üggyel, jövő héten konzultálnak erről. Tartja azt az álláspontját, hogy a Jobbik a legegységesebb párt – jelentette ki.
Megkérdezték arról is, hogy az MSZP-frakcióból kilépett Demeter Márta – miután betekintett az azóta már meghalt Ghaith Pharaon szaúdi üzletember vízumigénylésével kapcsolatos dokumentumokba – az Indexnek azt mondta: a Pharaon vízumügyintézése során rögzített adatokban fel van tüntetve, hogy az üzletember Magyarországon a miniszterelnökkel találkozik majd. Úgy reagált: el tudja képzelni, hogy ez volt a kérelemben, és felvetődik, hogy “a kormányfő családja gazdasági kapcsolatba került egy terrorizmust támogató emberrel”. Arra a felvetésre, miszerint decemberben a jobbikos Gyöngyösi Márton is betekintett ugyanezen dokumentumokba, de nem számolt be hasonlóról, azt felelte, az ő érdeklődését is felkeltette a kérdés, meg fogja kérdezni párttársát.
(FOTÓ)
(MTI)