Nagy napra ébredtek szombaton a felvidéki Bátorhegy polgárai: egy évvel halála után a községben emlékművet állítottak Vasil Bilak egykori vezető kommunista politikusnak. Vasárnap aztán arra ébredtek, hogy másoknak is van véleményük a hazaáruló bolsi ideológusról: a frissen felállított alkotást két kassai polgár vörös festékkel löttyintette le, majd ráírta: “disznó”.

bilak

Vörös is, disznó is – tárgyi tévedés tehát nem történt. Ám akkor sem vagyok híve a szoborfestegetésnek, egyszerűen azért, mert nem elég hatékony. A pesti Sztálin-szobor, az igen! Azt lekapták a két lábáról, hogy csak úgy nyekkent. Vörös is, disznó is – meg is hentergették a porban.

A mostani bátorhegyi eset azonban felvet még egy-két érdekes kérdést. Először is: miként lehetséges, hogy alig több mint 25 évvel a rendszerváltás után emlékművet állítanak annak az embernek, aki ’68-ban meghívót küldött a Varsói Szerződés csapatainak egy kis csehszlovákiai turnéra? És ami ezzel nagyon szorosan összefügg: miként lehetséges, hogy Vasil Bilak szabadlábon tölthette az elmúlt 25 esztendőt, hogy aztán 2014. február hatodikán, 96 éves korában békésen álomba szenderüljön Pozsonyban? Ha már a rendszerváltás úgy alakult, hogy a bársonyból nem lehetett kötelet fonni, egy életfogytig tartó fegyház igazán a legkevesebb lett volna Bilak elvtárs szolgálataiért.

Helyette emlékművet kapott Szlovákiában. Mi tagadás, nekünk, magyaroknak sem lehet egyetlen büdös szavunk sem. Kádár apánk éppúgy békésen szállt alá a pokolba, ahogy Bilak elvtárs is, Biszku Béla pedig még most is élvezi nyugdíjas napjait fényes budai lakásában. És hogy a tudathasadás teljes legyen: Horn Gyula ravatalát könnyes szemekkel állta körül az összes egykori elvtárson kívül az úgynevezett jobboldal színe-java is. Még szobra is van a néhai pufajkásnak, festék- és disznóálló.

Bőven van még elszámolni valónk a kommunista múlt maradványaival – a Duna mindkét partján. Ez persze nem megy olyan könnyen, ha nemhogy budai és pozsonyi villákban, de a hatalom közvetlen közelében is ott vannak még a régi rendszer szolgái és mai egyenes ági leszármazottaik. Ahogy egykori kiváló tanárom tanítá: kommunista nem vész el, csak átalakul…

Szűcs Dániel –  Felvidék.ma