“Sok szemetet kell még elfújni a történelem szelének, míg sziklára talál.”
Wass Albert

 
Amikor elindul egy vízcsepp valahol a hegyoldalban (pl. a Kárpátok oldalában), még nem tudja, mivé válik. Ha egyedül marad, felszívja a talaj, vagy valamelyik környező növény. Ha társakra talál, összeállnak, és előbb gyenge, lassú folyással, majd egyre többen és többen gyűlve kicsi erecske. Már kerülgeti a kavicsokat, elmossa az útjába kerülő apró akadályokat, majd csermellyé, érré, patakká duzzad, és egyre nagyobb ellenállást leküzdve, gyorsulva rohan a folyó felé… Ha pedig forrásokat sajtol ki magából a föld, hogy újra feltámassza a rajta vegetáló életet, a záporok felerősítik annak hozamát.

Olyan Simó József előadóművész és az Ismerős Arcok Wass Albert-estje, mint zápor az igyekvő forrásra: felerősít és táplál. Wass Albert minden műve, verse, de még a magánlevelezése is remekmű, mintha egy székelyföldi forrás vizét kortyolnánk nyár derekán egy jó kis séta után.

A színpadi kép egy korabeli dolgozószobát tár elénk, amiben az előadóművész (Simó József) úgy jelenik meg, mintha az idős Wass Albert jött volna közénk tanítani minket, mesélni nekünk. Az előadásmód, a székelyes, ízes ékesszólás valódivá tette az élményt. A közönség azzal a jóleső borzongással hallgatta, mintha egy a családjából nemrég eltávozott jóságos nagyapa szellemét látná, aki visszatért onnan túlról egy kicsit még tanítani, mesélni unokáinak.

Az előadás bátran ötvözi a műveket Nyerges Attila csapata – az Ismerős Arcok – zenéjével, ami sokszor könnyet csalt a közönség szemébe, vagy felállva tapsolva énekelte a dalszöveget végig az együttessel. Nem hagyhatom ki a méltatásból Práder Vilmos virtuóz gitárjátékát, ami önmagában is lenyűgözte a közönséget. Szinte mindenki ismerte a zenéjüket, azok szövegeit, annak ellenére, hogy nem ezt halljuk nap mint nap a rádiókban…

A Fenyők, a Mennyit ér?, a Szélbe kiáltok, az Építsünk hidat, a Barátom, a Nagypénteken holló mossa két fiát mind elhangzott az este folyamán. A záró vers után pedig még azok is meghatódtak, akik addig állták a sarat: a Nélküled refrénje minden magyarhoz szól régi Magyarországon és azon túl: “Történjen bármi amíg élünk s meghalunk, egy vérből valók vagyunk!” És Nyerges Attila zárómondata is mennyire igaz: “Vannak dolgok, amikkel nem lehet vitatkozni.”

Én Berekböszörményben vettem részt ezen az esten, azon a határszéli kis településen, ahol egyre kevesebb a magyar, mégis teltház volt… Feledhetetlen élményt szereztem akkor Berekböszörményben. Csak ajánlhatom mindenkinek, ha teheti menjen el és vegyen részt rajta, mert valóban minden ilyen esten Ő köztünk jár és leül közénk egy pillanatra, megszemléli az arcokat, és talán elégedetten mosolyog is egy kicsit.

Záró gondolatnak idézném Simó Józsefet: “Meggyőződésem, hogy ahogy Wass Albert fogalmazott annak idején, ezt az országot 50 év alatt néppé taposták, és ha mi elkezdjük komolyan venni azokat a szép és bölcs gondolatokat, amelyeket Wass Albert megfogalmazott számunkra, akkor Én hiszem, hogy ez az ország újra önmagára fog találni és nemzetté tud újra emelkedni!”

Balázs István – szebbjovo.hu