Zaharova szerint az FBI ügynökei “leplezetlen fenyegetéssel adták értésre, hogy jobb ha nem érdeklődnünk az amerikai választások iránt”. Mint írta, Houstonban a hétvégén “figyelmeztetés” céljából “a hollywoodi akciófilmek stílusában” tartották fel az orosz főkonzulátus egyik munkatárásnak gépkocsiját. Az ügynökök azt kezdték neki “sugalmazni”, hogy a választásokat nemcsak megtekinteni nem szabad, de azokra gondolni sem.
Zaharova állítása szerint ez nem egyedi eset volt.
“Nem értem, hogy mi történik Washingtonnal: mindenütt Moszkva keze, +a Kreml hackerei+, titkos információ kiszivárogtatása és megtiltják az orosz diplomatáknak a választóhelysiégek megközelítését” – írta.
“Eljutottak egészen az orosz diplomáciai intézményének munkatársainak nyílt megfélemlítéséig. Az amerikai külügyminisztérium például jegyzékben tanácsolta Oroszország képviselőinek, hogy +önállóan ne közelítsék meg a szavazóhelyiségeket+, néhány állam hatóságai pedig még bűnvádi eljárással is fenyegetőztek. Vagyis még megtekinteni sem szabad a választási eljárást” – állt a bejegyzésben.
A szóvivő szerint a washingtoni orosz nagykövetség megtette már a megfelelő bejelentéseket az amerikai külügyminisztériumban.
“De felmerül a kérdés: mi olyat láthat egy külföldi diplomata a választóhelyiségekben, hogy a +Mr. Smithek+ láttak neki az ügynek és egyáltalán miért tartja az FBI az ellenőrzése alatt a választások megfigyelését?” – fogalmazott Maraija Zaharova.
(MTI)