Nincs rendjén, hogy Sepsiszentgyörgy városában 2014. december elsején idegen csürhe úgy ünnepelje Románia nemzeti ünnepét, hogy annak leple alatt sovén gyűlöletet uszítson. A 2000-ben alakult Új Jobboldal (Noua Dreaptă) nevű szervezet, amely a Vasgárda ordas szellemiségét folytatja, ma is köztünk grasszál. Bár Zelea Codreanut II. Károly király parancsára (1938. november 30-án) agyonlőtték, esz­méit nem végezték ki, közöttünk hirdeti ma is a román kizárólagosságot. A lobogtatott keltakeresztes zászló, a hivalkodó zöld ing arra utal, hogy a fasiszta típusú provokációkat rendőri védelem övezi.

Az elmúlt években Ko­lozs­váron magyar fiatalokat vertek meg, mert március 15-én magyarul beszéltek, magyar kokárdát viseltek. Most december elsején meg­ál­lapíthattuk, hogy a sepsiszentgyörgyi masírozóknak mégsem volt olyan sikerük, amilyent terveztek. A sajtóban emlegetett tízezres tömeg – mintegy ezer-ezerötszáz helybeli román – töredéke vonult fel a központi ortodox templomtól a meg­szokott útvonalon. Már a Gróf Mikó Imre utcában, a Vadászmúzeum környékén jártak, amikor a Székely Hu­szárezred parancsnoksági épületétől, a mai Lábas Háztól a zöldingesek hada is elindult.

Ők is – a Mihai Vitéz szoborcsoport felé haladva – a kerülő utat választották. A hadoszlop elején néhány kis mokány lovacska virtuskodott, a lovasokat nép­viseletbe öltözött csoport követte, végül néhány tucat zöldinges „harcos” és fiatal. Ze­ne­szó mellett ballagtak, énekelgettek, majd refrénszerűen fel-felhangzott csatakiáltásuk: Szé­kelyföld román föld, Hargita és Kovászna megye román föld, uralkodó nyelv a román stb.

Fotó: Albert Levente

A helybeli magyarság a járdákról figyelte a felvonulást, főképp a lovakat és a zöldingeseket, a keltakeresztes zászlót lengetőket, mint valami cirkuszi látványosságot. Bár ők valóban őslakók, de kénytelenek eltűrni, hogy városukban, szülőföldjükön soha nem látott idegenek jövevényeknek titulálják őket. Hál’ istennek, volt még arra is lelkierejük, hogy elnéző mosollyal, iróniával tekintsenek e szánalmas gyülekezetre, mely bizonytalanul men­­degélve, énekelgetve mondigálja, hogy itt, az ősi földön ők románok és urak.

A helybeliek természetesen tudják, hogy ami itt folyik, az nemcsak megmosolyogtató, de felháborító provokáció. Aljas disznóságnak tartják, hogy a központi hatalom ahelyett, hogy a gyulafehérvári határozatok gyakorlatba ültetését szorgalmazná, inkább vállalja december elsejének a gyűlöletkeltés napjává züllesztését.

Úgy tűnt, hogy a sepsiszentgyörgyi románok többsége távol tartja magát a zöldingesektől, akik amúgy lenézett szegény rokonoknak látszanak. Rokon ide, rokon oda, itt az ideje, hogy határozottan megmondják nekik: üljenek otthon, itt nincs szükség rájuk!

Kádár GyulaHáromszék