A lapértesülés szerint Netanjahu eddig az izraeli titkosszolgálat három vezetőjével találkozott a jelenlegi főnök utódjának kijelölése ügyében, de Idó Nehustán tartalékos tábornoknak, a légierő volt vezetőjének a kinevezésén gondolkodik.
“Nehéz megérteni, hogy a kormányfő miért veti el az általa is alkalmasnak vélt, a szervezetben kinevelt, abban évtizedek óta szolgáló jelölteket, akik már felügyeltek akciókat és kívülről-belülről ismerik az intézményt” – nyilatkozta egy neve elhallgatását kérő magas rangú tisztségviselő lapnak.
Az újság szerint a Moszad berkeiben a szervezetnek adott “pofonként” értelmeznék, ha kívülről hoznának utódot Tamír Pardó jelenlegi igazgató helyére, akinek a megbízatása januárban jár le.
Nehustán neve egy hónappal ezelőtt merült fel, és a kormányfő egyik bizalmasa szerint “jelentősek az esélyei” a Moszad jelöltjeinek a legyőzésére.
A lap szerint amennyiben külső jelölt nyeri el a hivatalt, akkor visszavonulások és tiltakozások sora várható a közvetlenül a miniszterelnöknek alárendelt, a külföldi hírszerzéssel foglalkozó intézményben.
Az ötvennyolc éves Idó Nehustán 2008 és 2012-es visszavonulása között állt az izraeli légierő élén. Meglepetésnek számít, hogy szóba jött jelölése a Moszad élére, mert az utóbbi években általában a szervezet vezetői közül került ki az új igazgató. Viszont a múltban már volt példa az ellenkezőjére is, az eddigi tizenegy Moszad főnök közül hatan kerültek ki a szervezeten belülről, míg öten előzőleg a hadseregben szolgáltak.
(MTI)